Ugrás a tartalomra

Pályázati felhívás Janus Pannonius Emlékmű elkészítésére

A Pályázat kiírója:

 

Pécsi Tudományegyetem (7622 Pécs Vasvári Pál u. 4.), (a továbbiakban a pályázat Kiírója).
 
A pályázat tárgya:

A Kiíró pályázatot hirdet olyan emlékmű létrehozására, amely által tisztelettel és méltósággal tudunk emlékezni Janus Pannoniusra. Az emlékmű lehet a költő fiktív ábrázolása, vagy kapcsolódhat egyik leghíresebb verséhez, a dunántúli mandulafára írt epigrammához, illetve általában a humanista költészet világához. Az emlékmű műfaja: dombormű, relief.
 
Pályázók köre:

A pályázat meghívásos azon szobrász, tárgyalkotó BA, kerámiatervezés MA képzéseken résztvevő hallgatók és a Plasztikai Program valamely témakiírását végző DLA hallgatók számára, akik a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának szobrászművész mesterképzésén, tárgyalkotó alapképzésén, kerámiatervezés mesterképzésén, illetve a Művészeti Kar Doktori Iskolájában hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek a pályázat kiírásakor.

Minden hallgató köteles szakmai konzulenst választani, akinek a rövid ajánlásával nyújthatja be a pályázatát. Konzulens lehet a Művészeti Kar Képzőművészeti Intézet Szobrászat Tanszékének, a Design és Médiaművészeti Intézet Kerámia Tanszékének állományban lévő oktatója, illetve a Művészeti Kar Doktori Iskolájának azon témavezetője, aki témáját a Plasztikai program keretén belül hirdeti. A konzulens szakmai felelősséget vállal a mű kvalitásáért és annak professzionális kivitelezéséért.

A pályázat célja és tárgya:

A mű szellemiségével állítson méltó emléket Janus Pannonius humanista költészetének.


Helyszín:

Pécsi Tudományegyetem Janus Pannonius Klinikai Tömb (7624 Pécs, Ifjúság útja 5., főbejárati szint, az Ifjúság úti bejárattól kb. 40 m-re, a lépcsőházzal, liftekkel szemben a jobb oldali falsík).

 

Az emlékmű elkészítésének feltételei:

  • A mű kivitelezésének maximális költsége bruttó 1 millió Ft, amely magában foglalja a művész díjazását is.
  • A plasztika volumene igazodjon a helyszín adottságaihoz, anyaghasználatában feleljen meg a beltéri elhelyezés kívánalmainak (pld.: ne legyen balesetveszélyes, törékeny).
  • A pályázati felhívás mellékletét képező – kitöltött és aláírt – nyilatkozat, a pályázathoz csatolva.
  • A pályázat Kiírója – amennyiben a nyertes igényli – helyet biztosít a mű kivitelezéséhez a Művészeti Kar Szobrászat Tanszékén, vagy Kerámia Tanszékén, vagy Doktori Iskolájában.
  • Szakmai konzulens ajánlása.


A pályázati dokumentáció elemei:

A pályamű, amelynek részét képezi:

  • jól értelmezhető rajzi vázlatok több nézetből (szabadkézi vagy 3d-s rajzi tervek); vagy a Pályázó által elkészített plasztika 1:5 arányú modellje (javasolt gipszből elkészíteni, de más anyag is felhasználható), amelynek költségét a Pályázónak kell vállalnia;
  • a mű műszaki leírása;
  • a mű elhelyezésére szolgáló terv;
  • a plasztika rövid leírása – a művészi koncepció és a kivitelezés szempontjából (max. 10.000 karakter terjedelemben);
  • a modell alapján kivitelezendő plasztika részletes – a személyi és dologi költségeket tételesen feltüntető – költségterv
  • konzulens szakmai ajánlása

(a továbbiakban együttesen: „pályamű”), valamint
 

  • a Pályázó neve és elérhetősége (cím, telefonszám, e-mail cím);
  • a pályázati felhívás mellékletét képező - kitöltött és aláírt - nyilatkozat egy eredeti példánya.

(a továbbiakban a pályaművel együttesen: „pályázati dokumentáció”)

A jelentkezés (pályázati dokumentáció benyújtásának) feltételei:

  • A Pályázó a pályázati dokumentációja benyújtásával elfogadja a pályázati felhívásban foglalt feltételeket. A pályázat jeligés.
  • A pályázati dokumentációt dobozba csomagolva postai úton lehet megküldeni vagy személyesen leadni a Pécsi Tudományegyetem Rektori Kabinet Titkárságán (7622 Pécs Vasvári Pál u. 4. fszt. 07. sz. iroda) Bujáki Boglárnál, hétfőtől csütörtökig 8.00-16.00 óra, pénteken pedig 8.00-14.00 óra között.
  • Kérjük, a dobozon belül a pályamű mellett egy külön zárt borítékban szerepeljen a Pályázó neve, elérhetősége (cím, telefon, e-mail cím), valamint a pályázati felhívás mellékletét képező – kitöltött és aláírt – nyilatkozat egy eredeti példányban!


A Pályázónak a pályázati kiírás mellékletét képező nyilatkozat aláírásával kell igazolnia, hogy:

  • a pályázati felhívás tartalmát megismerte, megértette, elfogadta és azt magára nézve kötelezőnek tekinti;
  • a pályázatra önkéntesen és saját maga jelentkezett, a személyes adatait szintén önkéntesen adta meg, és hozzájárul azok felhasználásához, kizárólag a pályázati eljárás megvalósításához szükséges mértékben a pályázati eljárás befejezéséig;
  • a pályaműve saját személyes kreativitása eredménye, kizárólag a Pályázó alkotása, és mások szerzői- és személyiségi jogait nem sérti;
  • a pályaműve elkészítése során nem használta fel harmadik személy(ek) munkáit;
  • a Kiíró részére felhasználási jogot enged a pályázati felhívásban és a nyilatkozatban rögzített mértékben.


A borítékon, illetve a küldeményen az alábbiakat kell feltüntetni:

  • Pályázó jeligéje (dobozon és a boríték bal felső sarkában),
  • Janus Pannonius emlékmű-pályázat (dobozon és borítékon középre elhelyezve),
  • Postacím feltüntetése: Pécsi Tudományegyetem Rektori Kabinet Titkárság (7622 Pécs, Vasvári Pál u. 4. fszt. 07-es iroda).

Kérjük, hogy a pályázati dokumentáció minden elemén és a dobozon egyértelműen beazonosítható módon szerepeljen a jelige!

A pályázati dokumentáció beküldésének határideje: 2019. július 12. 14.00 óra
 
Szellemi alkotásokhoz fűződő jogok:

  • A Pályázó a pályázati felhívás mellékletét képező nyilatkozat aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy – abban az esetben is, ha a pályázatot nem nyeri meg – a pályaműve részét képező rajzos terv, a mű modellje, a mű rövid leírása felhasználhatóak a pályázattal kapcsolatos eseményeken és a médiában. Ennek formája többek között lehet nyomtatásban megjelenő dokumentum – mint például könyv vagy szórólap –, illetve kiállításon, sajtótájékoztatón, weboldalakon, videón, DVD-n vagy televízióban történő bemutatás.
  • A Pályázó a pályázati felhívás mellékletét képező nyilatkozat aláírásával, visszavonhatatlanul hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben ő lesz a pályázat nyertese, úgy az általa készített alkotáshoz fűződő vagyoni jogait kizárólagosan, területi és időbeli korlátozás nélkül a Pécsi Tudományegyetemre átruházza.
  • A nyertes Pályázó a pályaművéhez, mint szerzői műhöz fűződő vagyoni jogait – a pályázaton elnyerhető pénzdíjat leszámítva – térítésmentesen és ellenszolgáltatás nélkül adja át.
  • A felhasználási jog engedélyezése nem érinti a Pályázó pályaművéhez, mint műalkotáshoz kapcsolódó személyhez fűződő jogait.


A pályázat elbírálásának menete, eredményhirdetés:

A pályázat egyfordulós, a beküldési határidőn belül beérkezett pályaműveket 2019. július 26. napjáig a rektori vezetés bírálja el és nevezi meg a megvalósítandó nyertes pályaművet.

A pályázaton résztvevők közül az első három díjazásban részesül:

  • I. helyezett: bruttó 500.000 Ft
  • II. helyezett: bruttó 300.000 Ft
  • III. helyezett: bruttó 100.000 Ft


Az eredményről a Pályázókat a Kiíró e-mailben értesíti 2019. augusztus 09. napjáig.

A pályázati dokumentáció beküldését követően a Pályázót hiánypótlásra kérheti fel a Kiíró. A Kiíró kizárhatja azt a Pályázót, akinek a pályázati dokumentációja a hiánypótlást követően sem felel meg bármilyen, a pályázati felhívás VI. és VII. pontjában rögzített formai vagy tartalmi követelménynek.

A pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát a Kiíró fenntartja. A pályázati eljárás során hozott döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye.
 
A pályaművek elbírálási szempontjai:

  • a Pályázó által tervezett mű művészi színvonala;
  • a mű kivitelezhetősége;
  • költségvetés megalapozottsága.


Az emlékmű elhelyezésének határideje: 2019. november 15.
Részletes pályázati kiírás: (doc)


Pécs, 2019. május 9.
Dr. Miseta Attila
rektor