Pécsi Tudományegyetem

Művészeti Kar

  

Antal György Teremavatás

Időpont: 
2017. december 12. 12:00
Koncerthelyszín: 
Egyéb
Jegyár: 
A belépés díjtalan!

 

 

 

2017. december 12-én kedden, 12 órakor Prof. Dr. Lakner Tamás Dékán Úr és Kircsi László nyugalmazott Egyetemi Docens teremavatóval egybekötött megemlékezést tart a Zeneművészeti Intézet egykori igazgatójáról, Antal György Liszt-díjas pécsi karnagyról, akinek születésének 100., halálának pedig 10 éves évfordulója van idén decemberben.

 

Tanárként olyan kiváló karnagyokat is tanított, mint Tillai Aurél, Tóth Ferenc, Jandó Jenő, Ligeti Andor vagy Ivasivka Mátyás. Konzervatóriumi, majd főiskolai igazgatóként – amellett, hogy politikailag háttérbe szorított muzsikusokat is fölvett növendékként, így például Apagyi Máriát vagy Kovács Sándort – olyan egészen kiváló művésztanárokat foglalkoztatott, mint Sassy Iringó, Schlezák Auguszta, Bánky József, Barth István, Gyermán István, Vass Ágnes vagy Paláncz Tamás, akikkel megalapozta a pécsi zenei élet mai sikereit. Emellett neki volt köszönhető a Liszt Ferenc Hangversenyterem megépíttetése is.

Liszt-díj mellett Pécs Város Pro Urbe- és Pro Civitate-díjával is kitüntetett Antal Györgyöt elsősorban mint Kodály műveinek egyik legkiválóbb pécsi előadóját tartja számon a magyar zenetörténet, aki a Mester jelenlétében is több általa nagyra értékelt előadást vezényelt.

 

Helyszín: PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézet 003-as terem