Ugrás a tartalomra

20 éves a Művészeti Kar jubileumi hangverseny - koncertkritika

"December 8-án a PTE Művészeti Kara 20 éves jubileumát ünnepelve katartikusan szép hangversenyt adtak a Zeneművészeti Kar kiváló tanárai és tanítványai, akikhez két sztárvendég, Miklósa Erika operaénekes és Ránki Dezső zongoraművész csatlakozott, egészen káprázatos produkcióval. A Művészeti Kar dékánja, dr. Lakner Tamás Liszt-díjas karnagy által moderált műsor, melyet az Univ Tv a youtube-ra feltett felvételei révén megtekinthetünk, az egyetem hallgatóiból a közelmúltban alakult PTE Zsolnay Vilmos Fúvószenekar produkciójával kezdődött, akik a kiváló amerikai fúvószenekari komponista, Alfred Reed (1921-2005) Evolutions (Fejlődések) című, kellemesen könnyed hangvételű, neoklasszikus stílusú művét adták elő, az együttest vezető, a nemzetközi fúvószenei élet legkiválóbb karnagyai között jegyzett, Liszt-díjas, Neumayer Károly, fúvószenei tanszékvezető vezényletével.

 

A következő fellépő Pólus László gordonkaművész volt, az egyetem vonóstanszakának vezetője, aki Igor Stravinsky Pulcinella balettjéből készült Olasz szvit Serenata tételét adta elő, Huszics Ibolya zongorakíséretével, s ha a produkció nem is volt olyan magával ragadó és makulátlan, mint a Várdai Istvánnal néhány évvel ezelőtt, a Fülei Balázzsal a Dominikánus Házban adott koncerten hallott, de azért hű képét adta a Pergolesi dallamok nyomán írott, 20. század eleji, neoklasszikus stílusú műnek. (Azt zárójelben jegyezzük meg, hogy Várdai István azonos nevű, karnagy édesapja mellett Huszics Ibolyának gyermeke.)

 

Ezután egy igazi csemege és ritkán hallható kamarazenei felállás következett. Bach C-dúr szonátáját fuvola-gitár duó átültetésben hallhattuk, két kiváló muzsikus előadásában, Drahos Béla a világhírű Liszt-díjas fuvolaművész egészen felszabadult és káprázatosan virtuóz és ugyanakkor éteri játékával, valamint dr. Vas Bence gitárművész, a Zeneművészeti Intézet igazgatójának érzékeny finomságú precizitású kíséretével.

 

A PTE MK Zeneművészeti Intézetének magánének szakos képzését a következő fellépő volt hivatva képviselni, Bazsinka Zsuzsa, a Magyar Állami Operaház Osváth Júlia-díjas szopránja, az egyetem óraadó tanára, Richard Strauss Négy utolsó ének című életműzáró dalciklusának Lefekvéskor című tételét adta elő, szép tónusúhangjához képest a kelleténél talán kicsit több vibrátóval, mégis kellő meghittséggel, Halász Ágnes precíz és érzékeny zongorakíséretével.

 

A következő fellépő Holics László zongoraművész, egyetemi adjunktus volt, aki Schubert Gesz-dúr impromtujét szólaltatta meg, a rá jellemző finomsággal, ha ezúttal kicsit elfogódottnak is éreztük játékát, így egy kissé hiányoztak azok az egyedi dinamikai és tempó agogikai megoldások, amelyek a „csak szép” előadást naggyá teszik.

 

A PTE MK Zeneművészeti Intézete hangversenyének első felében a sztárvendég, Miklósa Erika, a Liszt-díjas világhírű magyar koloratúrszoprán volt, aki az elmúlt években is gyakran fellépett Pécsett, a Kodály Központban, ahol ezúttal Verdi Traviatajából Violetta 1. felvonásbeli áriáját énekelte, a számára bizonyára alkalmi fellépésnek számító hangversenyhez képest, ragyogó kidolgozottságú virtuozitással, ugyanakkor nagyon finom dinamikai árnyalatokkal, majd Mozart Don Giovannijából a címszereplő és Zerlina kettősét, a kiváló pécsi bariton, Bognár Szabolcs, a PTE-n végzett és jelenleg itt tanító óraadó tanár közreműködésével, igazán játékos meghittséggel.

 

Az első rész záró száma, Kodály Zoltán 1951-ben komponált Kállai kettős című, világhírűvé lett népdalcsokor-feldolgozása, melyet Pécsett Antal György(1917-2007) Liszt-díjas karnagy, konzervatóriumi, majd főiskolai igazgató mutatott be, míg most a Pécsi Egyetemi Zenekar és a Pécsi Egyetemi Vegyeskar, valamint Gódor Erzsébet cimbalmos adott elő, dr. Lakner Tamás Liszt-díjas karnagy, a PTE Művészeti Kar dékánjának precíz és temperamentumos vezényletével. Az egyetemi kórus kiegyenlített, szép hangzásában örömmel tapasztalhattuk meg a nőikari rész vezető szerepe mellett, hogy a férfikari részleg is erőteljesen szólt, s a kórus egészére a tiszta intonáció, tökéletes prozódia, természetesen erőteljes dinamika, és vivőerő volt a jellemző, így nem véletlen kapott nagy tapsot a produkció.

 

A koncert második felét az est legnagyobb hatású és a szólista révén világszínvonalúan katartikus produkciója nyitotta, Robert Schumann a-moll zongoraversenyét ugyanis az a Ránki Dezső játszotta, aki 18 évesen, 1969-ben a Zwickau-i Nemzetközi Zongoraverseny 1. díjának nyerteseként kezdte nemzetközi és világkarrierjét. De azért arról se feledkezzünk meg, hogy 16 éves korában, 1967-ben már résztvevője volt az 1. Pécsi Nemzetközi Ifjúsági Zenei Tábornak, Kocsis Zoltánnal együtt. Azért, hogy ezekről a műsorvezetés megfeledkezett, kár, de tán érthető, hiszen nem lehet mindig, mindenkitől elvárni a pécsi zenei élet múltjának hiánytalan ismeretét.

 

Azt viszont talán igen, hogy a Pécsi Egyetemi Zenekar tiszteletbeli és valóságos koncertmestere, Gyermánné Vass Ágnes, azon kevés koncertmesterek egyike, akinek Liszt-díjjal is elismerték munkásságát, említésre kerüljön, lévén, hogy a zenekart vezető, Kocsár Balázs Liszt-díjas karmesterrel, az Operaház Főzeneigazgatójával, a Zeneművészeti Intézet tanszékvezetőjével együtt elévülhetetlen érdemei vannak az elmúlt évtizedben is abban, hogy a Pécsi Egyetemi Zenekar a legnehezebb feladatoknak is a siker jegyében vághat neki. Mint ahogy most is remekül fogta össze nemcsak a vonóskart – akiknek minden bizonnyal átadta gazdag tapasztalatait –, de a teljes zenekart is. Emiatt és a korábban már közösen átélt zenei élmények miatt is érthető, hogy Ránki Dezső puszival és kollegiális öleléssel fejezte ki háláját a kiváló pécsi koncertmesternek, Gyermánné Vass Ágnesnek.

 

Természetesen a fő felelőse a mostani, a zenekar részéről is remek produkciónak, Kocsár Balázs, aki nyilván a jó időbeosztás mellett, hatalmas tapasztalat és tudásmennyiségének és minőségének köszönhetően a zenekari szólamok egy egységes koncepció jegyében való kialakítására és összefogására törekedve tanítja meg jövendő zenekari muzsikusait arra, hogy hogyan kell szólamtársaikra és a zenekar egészére egyaránt kellően figyelve jól együtt-muzsikálni a szólistával is. Ha a szólamokon belül nyilván lehetne és lehet is majd szerencsés csillagzat alatt egy még egységesebb hangzásképet kialakítani és ezt az állapotát tartósítani, az még a jövő feladata. De már erre a Schumann zongoraversenybeli partnerségre is büszkék lehetnek az egyetemista zenészek.

Ránki Dezső a tőle megszokott precizitással és ihletetten finom billentéskultúrával szólaltatta meg a Schumann koncert meghittebb, bensőséges pillanatait, s itt hangsúlyozottan nem csak a lassú tételre gondolok, de a mű szinte minden olyan pillanatára, melyek lehetőséget adnak az emberi gyengédség kifejezésére. Ami viszont az igazi katarzist jelentette, az az volt, hogy Ránki valami olyan hihetetlen energikussággal és dinamikai fokozásokkal játszotta el a versenymű szólista szólamának erőteljesebb részeit, amely szinte Kocsis Zoltán, néha őserejűnek tűnő játékát idézhette fel a közönségben, s idézte bennem is. Hogy ez tudatos volt-e vagy sem, nem tudom eldönteni, de az biztos, hogy az eltávozott barát és kolléga helyét csak egy ilyen kvalitású és ilyen zenei-emberi összetettséget átadni tudó muzsikus tudja és jó, ha vállalja fel, mint Ránki Dezső.

 

A PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének a művészeti Kar 20 éves jubileuma alkalmából adott koncertjének záró száma, Liszt Ferenc Les preludes című szimfonikus költeménye volt, melyet a Pécsi Egyetemi Zenekar olyan magas színvonalon szólaltatott meg, melyet nemcsak az ország felsőoktatási intézményeiben működő „utánpótlás” szimfonikus zenekarok, de a profi, felnőtt szimfonikus zenekarok is nyugodtan felvállalhatnának. Mert, ha talán nem is mindegyik szólam és mindig hozza ki a maximumot a zenei anyagból, de a muzsikusok maximális igyekezettel azon vannak, hogy ők maguk, a maximumot hozzák ki magukból.. S amit ehhez Kocsár Balázs hozzá tud tenni, az a csapat munka szeretete, örömének megismerése és a maximális kollegialitás, valamint az egy-egy nagy célért való összefogásnak a megvalósult produkció sikerében való, lélekemelő „megfürdetése”. Mely a jövő sikerének is egyik záloga és előképe, előjátéka lehet, ha már a Les preludes magyarul Előjátékokat jelent. Melyben persze éppúgy ott van programként, amit az ifjú muzsikusok is nap mint nap átélhetnek: a harc, a küzdés, a mindennapi munkában, a természet, más vidékek, a muzsika és a közös koncertturnék révén való megismerése is, az ifjúság néha felhőtlennek tűnő, szerelmi álmokkal teliboldogsága, s a diadalmas révbeérkezés egy jól ki- és megválasztott életpálya esetében, melyet a csillagok szerencsés állása is remélhetőleg segíteni fog."

 

 

Kovács Attila

 

 

A kritika eredetileg Kovács Attila blogján olvasható.

A koncert teljes felvétele megtekinthető a kari honlapon.