Ugrás a tartalomra

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázat 2018/2019-as tanévre

A kiemelkedő tanulmányi eredményű, szakmai téren kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatók részére a PTE Művészeti Karának Pályázati és Ösztöndíj Bizottsága pályázatot hirdet Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj elnyerésére a 2018/19-as tanévre.

 

Pályázati feltételek:

 

1. Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban a teljes idejű alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, mesterképzésben részt vevő hallgató részesülhet.

2. A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat egy teljes tanév (10 hónap) időtartamára lehet elnyerni, melynek összege Nftv, 114/D § (1) bekezdés c) pontja alapján 2018-ben 40 000 Ft havonta. A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban részesíthető hallgatók száma az előző év október 15¬i állapotát rögzítő statisztikai adatközlés szerinti hallgatók számának 0,8%¬a, de intézményenként legalább egy fő. (Művészeti Kar: 4 fő)

3. Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban az a hallgató részesülhet, aki jelenlegi vagy korábbi tanulmányai során legalább két félévre bejelentkezett és legalább 55 kreditet megszerzett, kiemelkedő tanulmányi eredményt ért el, szakmai területen kimagasló munkát végzett.

4. A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj pályázat útján nyerhető el, az adott tanévre elnyert ösztöndíj csak az adott tanévben folyósítható. Amennyiben a hallgató hallgatói jogviszonya bármilyen okból megszűnik vagy szünetel, a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj számára tovább nem folyósítható. A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat elnyert hallgató nem zárható ki a tanulmányi ösztöndíj támogatásból.

 

A pályázatokat Dr. habil Lakner Tamás dékánnak címezve, a Kar Pályázati és Ösztöndíj Bizottságához kell benyújtani a Dékáni Hivatal Titkárságára, figyelembe véve a formai követelményeket.

Postai cím: 7622 Pécs, Zsolnay Vilmos utca 16.


A pontozási rendszert a kari Pályázati és Ösztöndíj Bizottsága szabályzata tartalmazza. A kari bizottság megkerülésével beküldött egyéni pályázatok nem bírálhatóak el. Az ösztöndíj odaítéléséről a végső döntést az oktatásért felelős miniszter hozza meg.

 

A pályázatnak tartalmaznia kell:
-   kitöltött pályázati adatlap
- a kari Tanulmányi Osztály által kiállított tanulmányi eredményeket igazoló dokumentumokat
-   nyelvvizsga bizonyítványok fénymásolatát
- a szakmai tevékenység, szakmai tanulmányi versenyek és díjak, közéleti- és egyéb tevékenységek rövid ismertetését és minden esetben az ezeket igazoló dokumentumokat (meghívók, oklevelek, CD. stb.)
- a szakmai tevékenység értékelése céljából legalább két írásos szaktanári/oktatói szakmai véleményt
-  szakmai önéletrajz


A beadandó dokumentumokkal kapcsolatban részletes útmutatást a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj szabalyzata nyújt.

 

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. július 2., hétfő 12:00 óra


A pályázatok elbírálása a leadást követően történik, melynek eredményéről a pályázók e-mailes értesítést kapnak 2018. július 6-ig.
Fellebbezések beérkezésének határideje: 2018. július 16., hétfő
Az esetleges fellebbezést Dr. habil Lakner Tamás dékánnak címezve, a Kar Pályázati és Ösztöndíj Bizottságához kell benyújtani a Dékáni Hivatal Titkárságára. A fellebbezések elbírálása után a pályázók írásos értesítést kapnak 2018. július 20-ig. Amennyiben az ösztöndíjra pályázott, de elutasított, arra érdemes hallgató bizonyíthatóan az intézmény hibájából esik el az ösztöndíj odaítélésétől, a jogorvoslati eljárás eredményeként megítélt ösztöndíj folyósítását az intézményi keret terhére kell elszámolni.


PTE Művészeti Kar Pályázati és Ösztöndíj Bizottság

2018. június 1.

Pályázat határidő: