Skip to main content

Kozák János "Esszencia - válogatás 50 év munkáiból" című kiállítása a Pécsi Kisgalériában

Az Univ TV Navigátor című műsorának 2006. március 1-i adása.
 
Tartalom
  • Dr. Somos Róbert lett január 1-től a Bölcsészettudományi Kar új dékánja. A vele készült interjúban eddigi pályájáról, kutatásairól és dékáni terveiről beszél.- Az Egészségügyi Főiskolai Kar egyetemi karrá vált Egészségtudományi Kar néven.
  • Az Artisjus Zenei Alapítvány díjával tüntették ki Kircsi Lászlót, a Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének vezetőjét. A docens úrral arról beszélgettünk, mit jelent számára a zene.
  • "Az év kórháza 2005" díj III. helyezését érte el egyetemünk Orvos- és Egészségtudományi Centrumának Baleset- és Kézsebészeti Klinikája. Ebből az alkalomból beszélgettünk Dr. Nyárády Józseffel. Az igazgató úr mellett a göteborgi egyetem professzora beszámolt egy új sebészeti technikáról, melyet most sajátítanak el az intézetben.
  • Apáczai Csere János - díjat adtak át Dr. Kisbán Eszternek, a Bölcsészettudományi Kar oktatójának, aki a Néprajz- Kulturális Antropológia Tanszéken végzett kiemelkedő oktatásszervezői tevékenysége elismeréseként részesült a kitüntetésben.
  • A pécsi Szívgyógyászati Klinika "Az év kórháza" megmérettetésen "Környezet és Tisztaság" kategóriában első helyezést ért el. A díj erkölcsi értékéről Dr. Papp Lajos, az intézet vezetője beszél
  • Kozák János kiállítása "Esszencia - válogatás 50 év munkáiból" címmel tekinthető meg a Pécsi Kisgalériában. A tárlat a művész életművét mutatja be a stúdiumoktól napjainkig
  • A Pollack Mihály Műszaki Kar Tanácsa átvehette a kar minőségügyi tanúsítványát. A minőségirányítási rendszer ellenőrzését, tanúsítását egy szegedi székhelyű cég végezte.
  • Egyetemünk Művészeti Karának Magánének Tanszéke mutatta be Mozart, Figaro házassága keresztmetszetét. A hallgatók a Fészek Klubban, Budapesten álltak a közönség elé.
  • A Janus Egyetemi Színház új darabbal állt a közönség elé. "Ez a mi munkánk" a címe a József Attila és Vágó Márta szerelmét feldolgozó előadásnak.
  • Egyetemünk Pollack Mihály Műszaki Karán 31. alkalommal került megrendezésre az Épületgépészeti és Gépészeti Szaknapok. Idén is több mint 100 kiállító mutatkozott be.
  • Megrendezték a Táncoló Egyetem tavaszi, félévnyitó műsorát. A bemutatón az érdeklődők betekintést nyerhettek a tánc és a mozgáskultúra különböző stílusirányzataiba.


Adás ideje: