Ugrás a tartalomra

A PTE Művészeti Kar Doktori Iskola képzőművészeti gyűjteménye

A pécsi felsőfokú művészeti oktatásban posztgraduális képzésként először az akkor még a JPTE Bölcsészettudományi Karhoz tartozó, 1991-ben megalapított Mesteriskola nyújtott kiváló lehetőséget a diplomával rendelkező tehetséges fiatal képzőművészek számára kifejezetten képzőművészeti szakmai továbbfejlődésre. Már az iskola megalapításakor megszületett az elképzelés egy képzőművészeti gyűjtemény létrehozására, melyet elsősorban Keserü Ilona, az iskola egyik alapítója szorgalmazott. A cél a pécsi mesterképzés művészeti eredményeinek megőrzése, bemutatása és egyben tartása volt.

 

Konkoly Gyula festőművész, aki szintén tanított itt a mesteriskolás időszakban, egy interjúban a pécsi iskola létrejöttének reményeiről szólt, alkalmasnak találva ennek megszületését a pécsi művészképzésen keresztül. 

 

Végigtekintve a gyűjtemény anyagát azt mondhatjuk: sok minden teljesült a kezdeti vágyakból, igényekből.

Mára egy jelenleg közel 900 darabot számláló, folyamatosan bővülő gyűjteményről beszélhetünk. A műtárgyak származásuk szempontjából három fő részre oszthatóak: a mesteriskolás, majd a doktori képzésben, illetve a Színerő- Léptékváltás szimpóziumokon készült művekre.  Ezek mellett ajándékozással Doktori Iskolánk témavezetőitől is értékes művek kerültek a gyűjteménybe.

 

Ennek a felosztásnak a mentén is nyomon követhetők pécsi a képzőművészeti posztgraduális képzés történetének főbb állomásai, időbeli kontinuitása. Emellett egy-egy alkotó életművének jelentős szakaszainak összefüggései is kirajzolódnak.

 

     

 

A Mesteriskola elvégzése után többen folyatták tanulmányaikat az 1995-től Magyarországon elsőként Pécsett megszülető képzőművészeti doktori képzésben, és visszatérő résztvevői voltak Színerő- Léptékváltás szimpóziumoknak is. A táblaképnél nagyobb méretű képek készítésére, és ebben a méretben kiteljesedni képes színerejű képek létrehozására 2007-ben jött létre a Színerő - Léptékváltás I., Keserü Ilona mesterkurzusa, melynek folytatásaként napjainkig immár kilencszer került megrendezésre szimpózium.

 

Ezekre az alkalmakra egykori mesteriskolás hallgatókat, végzett és aktív doktoranduszokat, a kar képzőművész tanárait, valamint vendégművészeket hívnak meg: külföldi alkotók mellett a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói és tanárai közül is többen alkottak itt.

 

     

 

A gyűjtemény jelentős részét a doktori képzésben résztvevő, ösztöndíjban és anyagtámogatásban részesülő hallgatók művei alkotják, akik a képzés idejére saját használatú műtermeket is kapnak. A hallgatóknak a képzés során készült műveik gyűjteménybe kerüléséről a témavezetőjükkel, és a doktori iskola vezetőjével egyeztetnek.

 

A gyűjtemény darabjai rendszeresen szerepelnek nívós kiállításokon, a múzeumok és az alkotók folyamatosan kérik kölcsön a műveket. A teljesség igénye nélkül, válogatott, tematikus tárlatokon szerepeltek már Stuttgartban, a Római Magyar Akadémián, a Szombathelyi Képtárban, a budapesti Ludwig Múzeumban és a B32 Galériában. 2012-ben pedig egy nagyszabású, áttekintő jellegű tárlatot rendeztek az m21 Galériában a gyűjtemény anyagából.
Ezek mellett számos reprezentatív egyetemi helyszínen láthatjuk viszont kölcsönadott műtárgyainkat.

 


Most pedig elektronikusan is elérhetővé válnak a gyűjtemény műveiről készített reprodukciók. A műtárgyfotók többségét Horváth S. Gábor és Fodor Pál készítették.

 

A DLA-archívum tartalomjegyzéke alkotó szerint