Ugrás a tartalomra

Pályázat felhívás a PTE KK Pro Patiente-díj kisplasztikájának elkészítésére

A Pályázat kiírója:
Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (7623 Pécs, Rákóczi út 2.)

A pályázat tárgya:
A Klinikai Központ Elnöke Pro Patiente díjat adományoz azon személyeknek, akik gyógyító, diagnosztikai, megelőző, innovációs munkaterületen kiemelkedő érdemeket szereztek, munkájukkal, magatartásukkal a Klinikai Központnak jó hírnevet szereztek, az intézmény fejlődése érdekében elévülhetetlen munkássággal rendelkeznek. A díj a Klinikai Központ vezetése által adományozható legmagasabb szintű elismerés, amit évente 3 fő kaphat.
 A pályázat ezen elismeréshez átadandó kisplasztika alkotójának kiválasztása céljából kerül kiírásra. A pályázat tárgya olyan alkotás létrehozása, mely lehetőség szerint a gyógyítás és a betegellátás szellemiségét, áldozatos munkáját sugározza.

Pályázók köre:
A pályázat meghívásos azon szobrász, tárgyalkotó BA, kerámiatervezés MA képzéseken résztvevő hallgatók és a Plasztikai Program valamely témakiírását végző DLA hallgatók számára, akik a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának szobrászművész mesterképzésén, tárgyalkotó alapképzésén, kerámiatervezés mesterképzésén, illetve a Művészeti Kar Doktori Iskolájában hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek a pályázat kiírásakor. Minden hallgató köteles szakmai konzulenst választani, akinek a rövid ajánlásával nyújthatja be a pályázatát. Konzulens lehet a Művészeti Kar Képzőművészeti Intézet Szobrászat Tanszékének, a Design és Médiaművészeti Intézet Kerámia Tanszékének állományban lévő oktatója, illetve a Művészeti Kar Doktori Iskolájának azon témavezetője, aki témáját a Plasztikai program keretén belül hirdeti. A konzulens szakmai felelősséget vállal a mű kvalitásáért és annak professzionális kivitelezéséért.

A pályamű elkészítésével kapcsolatos elvárások:
•    A díj műfaja: kisplasztika
•    Kisplasztika mérete: kb. 20x20x20 cm
•    Anyaga: bronz
•    Egyéb feltétel: reprodukálható
•    A mű kivitelezésének maximális költsége bruttó 80.000.- Ft/darab
•    Plasztikán feltüntetett szöveg: Pro Patiente Díj (évszám utólagos gravírozással)
•    Többszöröző forma előállítás maximális költsége bruttó 50.000 HUF (1db)

A pályázati dokumentáció elemei:
•    A pályamű, amelynek részét képezi:
•    jól értelmezhető műszaki rajz vázlatok a plasztika felépítéséről, rögzítéséről több nézetből (szabadkézi vagy 3D-s rajzi tervek);
•    Pályázó által elkészített plasztika 1:1 arányú modellje (javasolt gipszből elkészíteni, de más anyag is felhasználható), amelynek költségét a Pályázónak kell vállalnia;
•    a mű műszaki leírása;
•    a plasztika rövid leírása – a művészi koncepció és a kivitelezés szempontjából (max. 2500 karakter terjedelemben);
•    a modell alapján kivitelezendő plasztika részletes – a személyi és dologi költségeket tételesen feltüntető – költségterv
•    konzulens szakmai ajánlása
(a továbbiakban együttesen: „pályamű”), valamint
•    a Pályázó neve és elérhetősége (cím, telefonszám, e-mail cím);
•    a pályázati felhívás mellékletét képező - kitöltött és aláírt - nyilatkozat egy eredeti példánya.
(a továbbiakban a pályaművel együttesen: „pályázati dokumentáció”)

A jelentkezés (pályázati dokumentáció benyújtásának) feltételei:
•    A Pályázó a pályázati dokumentációja benyújtásával elfogadja a pályázati felhívásban foglalt feltételeket. A pályázat jeligés.
•    A pályázati dokumentációt dobozba csomagolva, postai úton lehet megküldeni vagy személyesen leadni a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Stratégiai Igazgatóságon (7623 Pécs, Rákóczi út u. 2. „G” épület 116. sz. iroda) Németh Dávid, hétfőtől csütörtökig 8.00-16.00 óra, pénteken pedig 8.00-13.30 óra között.
•    A dobozon belül a pályamű mellett egy külön zárt borítékban szerepeljen a Pályázó neve, elérhetősége (cím, telefon, e-mail cím), valamint a pályázati felhívás mellékletét képező – kitöltött és aláírt – nyilatkozat egy eredeti példányban.
A Pályázónak a pályázati kiírás mellékletét képező nyilatkozat aláírásával kell igazolnia, hogy:
•    a pályázati felhívás tartalmát megismerte, megértette, elfogadta és azt magára nézve kötelezőnek tekinti;
•    a pályázatra önkéntesen és saját maga jelentkezett, a személyes adatait önkéntesen adta meg, és hozzájárul azok felhasználásához, kizárólag a pályázati eljárás megvalósításához szükséges mértékben a pályázati eljárás befejezéséig;
•    a pályaműve saját személyes kreativitása eredménye, kizárólag a Pályázó alkotása, és mások szerzői és személyiségi jogait nem sérti;
•    a pályaműve elkészítése során nem használta fel harmadik személy(ek) munkáit;
•    a Kiíró részére felhasználási jogot enged a pályázati felhívásban és a nyilatkozatban rögzített mértékben.
A borítékon, illetve a küldeményen az alábbiakat kell feltüntetni:
•    Pályázó jeligéje (dobozon és a boríték bal felső sarkában),
•    Pro Patiente díj-kisplasztika pályázat (dobozon és borítékon középre elhelyezve),
•    Postacím feltüntetése: Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Stratégiai Igazgatóság (7623 Pécs Rákóczi út u. 2. „G” épület 116. sz. iroda)
Kérjük, hogy a pályázati dokumentáció minden elemén és a dobozon egyértelműen beazonosítható módon szerepeljen a jelige!

A pályázati dokumentáció beküldésének határideje: 2020. március 13. 12.00 óra

Szellemi alkotásokhoz fűződő jogok:
•    A Pályázó a pályázati felhívás mellékletét képező nyilatkozat aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy – abban az esetben is, ha a pályázatot nem nyeri meg – a pályaműve részét képező rajzos terv, a mű modellje, a mű rövid leírása felhasználhatóak a pályázattal kapcsolatos eseményeken és a médiában. Ennek formája többek között lehet nyomtatásban megjelenő dokumentum – mint például könyv vagy szórólap –, illetve kiállításon, sajtótájékoztatón, weboldalakon, videón, DVD-n vagy televízióban történő bemutatás.
•    A díjazott Pályázó a pályázati felhívás mellékletét képező nyilatkozat aláírásával visszavonhatatlanul, kizárólagosan, területi és időbeli korlátozás nélkül átruházza az általa készített alkotáshoz fűződő vagyoni jogait a Pécsi Tudományegyetemre.
•    A díjazott Pályázó a pályaművéhez, mint szerzői műhöz fűződő vagyoni jogait – a pályázaton elnyerhető pénzdíjat leszámítva – térítésmentesen és ellenszolgáltatás nélkül adja át.
•    A felhasználási jog engedélyezése nem érinti a Pályázó pályaművéhez, mint műalkotáshoz kapcsolódó személyhez fűződő jogait.

A pályázat elbírálásának menete, eredményhirdetés:
A pályázat egyfordulós, a beküldési határidőn belül beérkezett pályaműveket a Klinikai Központ Szakmai Vezető Testülete a Művészeti Kar szobrászművészei bevonásával bírálja el és ez alapján a Klinikai Központ Elnöke hirdeti ki az eredményt és nevezi meg a megvalósítandó nyertes pályaművet.

A pályázaton résztvevők közül az első három helyezett díjazásban részesül:
•    I. helyezett: bruttó 250.000 Ft
•    II. helyezett: bruttó 150.000 Ft
•    III. helyezett: bruttó 100.000 Ft


Az eredményről a Pályázókat a Kiíró e-mailben értesíti 2020. március 31. napjáig.
A pályázati dokumentáció beküldését követően a Kiíró hiánypótlásra kérheti fel a Pályázót. A Kiíró kizárhatja azt a Pályázót, akinek a pályázati dokumentációja a hiánypótlást követően sem felel meg valamely, a pályázati felhívásban rögzített formai vagy tartalmi követelménynek.
A pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát a Kiíró fenntartja. A pályázati eljárás során hozott döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye.

A pályaművek elbírálási szempontjai:
•    a Pályázat szellemiségének való megfelelősége;
•    a Pályázó által tervezett mű művészi színvonala;
•    a mű kivitelezhetősége;
•    költségvetés megalapozottsága.

Pécs, 2019. november 1.

Dr. Sebestyén Andor
elnök

Pályázat határidő: