Pécsi Tudományegyetem

Művészeti Kar

  

Kína Kollégium Lakitelken

A Lakitelek Népfőiskola Kína Kollégium néven 2019 áprilisában szakirányú képzést indít, amelynek fő célja a kormányzati célrendszerben, mint a keleti-nyitás stratégiájának meghatározó államával, központi helyet elfoglaló Kínával összefüggő külpolitikai irányvonal sajátosságainak, valamint az ázsiai állammal összefüggő komplex ismeretek bemutatása.

Célcsoport: Olyan 35 év alatti, felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató egyetemi hallgatók, doktoranduszok, illetve a terület iránt érdeklődő fiatal felnőttek, akik jelenlegi, vagy későbbi tanulmányaik, valamint munkájuk kapcsán szeretnének mélyebb ismereteket szerezni Kínáról, vagy akik tudásuk szélesítése okán érdeklődnek az ázsiai nagyhatalommal kapcsolatos ismeretek iránt.
A képzés formája és az előadók: A kollégium hallgatói részt vehetnek a keleti-nyitás politikája, valamint a Kínával kapcsolatos tudományok és a sinológia neves szakértői és ismerői, valamint a kormányzati szakemberek és diplomaták által tartott előadásokon. A kollégium hallgatói lehetőséget kapnak, hogy munkacsoportokban tevékenykedve a megszerzett elméleti tudást a mélységi gyakorlati képességekkel ötvözve elsajátítsák a területtel összefüggő lényegi ismereteket.

A képzés időtartama: 2019 áprilisa és 2020 decembere között nyolc alkalommal, negyedévenként egy-egy bentlakásos hétvége a Lakitelek Népfőiskolán, melynek költsége 5.000 Ft/alkalom.
Ezen felül 2019 júliusában nyári szabadegyetemet tartunk a kol1égium hallgatói részére.

A képzés tematikája:

  •  A párhuzamban élő múlt, jelen és jövő - a tradíciók és a modem Kína.
  •  A Kínai történelem sajátosságai - a periodikus kfoai történelem a nyitás és elzárkózás kontextusában. Kína vallásai, politikai és társadalmi rendszere.
  •  Kína a globális térben - Peking biztonságpolitikai, gazdaságpolitikai és nagyhatalmi politikája.
  •  A kínaiakkal való kapcsolattartás sajátosságai - az ázsiai kommunikáció titokzatos világa.
  •  Magyarország és Kína - a magyar-kínai kapcsolatok története, jellegzetességei és jövőképe.
  •  Kínaiak Magyarországon - a magyarországi kínai kolónia létrejötte, szerepe, sajátosságai.
  •  A képzés sajátossága és célja: A kollégium tagjai egyedülálló, hazánkban máshol el nem érhető jellegben strukturált elméleti és gyakorlati tudásanyagra tehetnek szert a világpolitikában és a  világgazdaságban mindinkább nagyhatalmi pozíciót betöltő Kína kapcsán. A kollégium által biztosított tudás lehetőséget teremt arra, hogy a tagok a jövőben sikeres tudományos és szakmai munkát végezzenek a térséggel kapcsolatos területeken, amelyet nagymértékben elősegíthetnek a kollégium által biztosított humán network építés sajátosságai.


Jelentkezés és további információ: https://t2m.io/VBXOnQ0u
Jelentkezés a megadott linken, vagy QR-kódon található adatlap kitöltésével, és a fényképes önéletrajz, valamint a motivációs levél megküldésével a kasznar.atilla@gmail.com e-mail címre.

Határidő: 2019. március 25. (hétfő)

Kérjük, amennyiben rendelkezik témavezetői, vagy munkahelyi vezetői ajánlással, azt is küldje meg.

Részletek: https://nepfolakitelek.hu/index.php?option=com_eventlist&view=details&id...

Határidő: 
2019. március 25. 23:45
Cimkék: