Jelenlegi hely

Muzsikáló családok: FENYVESI Béla és FENYVESI Márton

Időpont: 
2017. december 12. 19:00
Koncerthelyszín: 
PTE Művészeti Kar Liszt Ferenc Hangversenyterem - Pécs, Zsolnay Negyed E22 épület 3. emelet

 

*A részvétel ingyenes, de regisztációhoz kötött: regisztracio@zsn.hu*

 

 

Az alma és az ő fája.
A Szélkiáltó együttes és Fenyvesi Márton zeneszerző, gitáros, jazz zenész közös koncertje.

 

Vers és dallam az idők kezdetén még csak együtt létezett. Jellemző, hogy a költészet a lyra nevű ókori hangszerről kapta a nevét. Ennek a kezdeti állapotnak egyik legősibb formája a népdal, későbbi megnyilvánulása pedig – például – Balassi Bálint költészetében érhető tetten, amikor a költő a versei elé – ad notam jelzéssel – még odaírta, hogy mely nótára énekelhetők.

A különböző kultúrákban eltérő időkben, de végül mindenütt bekövetkezett, hogy a szöveg és a zene teljesen szétvált, külön művészeti ággá fejlődött. A Szélkiáltó tagjai – az együttes eddig több, mint negyven éves története során – ezt a réges-régi hagyományt próbálták megőrizni és tovább gondolni.

„Örömmel láttuk a – ma már felnőtt – gyermekeink növekedése során, hogy komoly hatással volt a munkánk rájuk, és nem csak azokra, akik később maguk is a zenei pályát választották, hanem mindannyian megtalálták benne a számukra legkedvesebb és legfontosabb momentumokat”. (Fenyvesi Béla)

 

FENYVESI Márton 1986-ban született Pécsett. Édesapja, Fenyvesi Béla zeneszerző, hangszerelő, az énekelt verseket játszó Szélkiáltó Együttes alapító tagja. Márton alapfokú zenei tanulmányai után, 2005-ben felvételt nyert az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskolába, majd 2006-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékének hallgatója lett.

Fenyvesi Márton nevével gyakran találkozhatunk az experimentális zenét, popzenét vagy akusztikus jazzt játszó együttesekben. Saját darabjait számtalan formációval szólaltatja meg, kiszenekari hangszereléseit a Jónás Vera „Pyjama Sessions", a Kovács Linda Quartet, nagyzenekari hangszereléseit pedig a Modern Art Orchestra tűzi rendszeresen műsorára. 2008-ban Szalóki Ági „Hallgató" kvintettjével, valamint a Balázs Elemér Grouppal és Quartettel adta az első nagyobb jelentőségű koncertjeit. Egykori tanára Barcza-Horváth József saját együtteseiben a mai napig állandó tag

2008-ban alapította meg első saját együttesét, a Fenyvesi Márton Triót. 2009-ben hozta létre nemzetközi kvartettjét Amsterdam-Budapest Underground néven. Juhász Márton Bostonban élő dobossal és Farkas Norberttel hívta életre második trióját, az MNM-et.

2008-ban az Első Országos Jazz Zeneszerző  Versenyen  I. díjat és a legjobb jazz zenekarnak járó díjat vette át, 2010-ben döntőbe került a 12. monacói nemzetközi jazz szólista versenyen, ahol legfiatalabb résztvevőként  3. helyezést nyert.

2009-ben az Amszterdami Konzervatórium ösztöndíjas hallgatója volt, 2010-ben Ablakos-Lakatos Dezső alkotói ösztöndíjat, 2011-ben Junior Prima díjat kapott. Az „European Jazz Masters” program ösztöndíjasaként a koppenhágai Rytmik Musikkonservatorium mesterszakos növendéke.

Aktív zenetanár, 2010 szeptembere óta az Egressy Béni Jazz Konzervatórium művésztanára.

 

A hangverseny a Potenton Alapítvány és a PTE közös szervezésében valósul meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.

A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

 

További információ: www.potenton.hu

 

 

Jegyár: 
A belépés díjtalan!
Közreműködők: 
FENYVESI Márton - gitár
és a Szélkiáltó együttes tagjai:
FENYVESI Béla - gitár, tamburica, blockflöte, ének
Dr. LAKNER Tamás - gitár, hegedű, ének
ROZS Tamás - gordonka, gitár, ének
SZABÓ Ildikó - blockflöte