Hírek
Kötetbemutató és kísérleti zenei est
2010. március 7-én, vasárnap 17 órától művészeti estet szervezünk a Damjanich utcai aulában. A program során Batta Barnabás bemutatja a Médium-hang-esztétika című, nemrég megjelent kötetet, majd ezt követően posztrock és zajzenei koncertek következnek 22 óráig.
Fellépők: Black Lagoya, Popo Guant, Bram Stadhouders, rovar17.
Nyílt nap a Média- és Alkalmazott Művészeti Intézetben
2010. február 10-én, szerdán 11 órától a Művészeti Kar Damjanich utcai épületében bemutatkoznak az általunk indított új szakok (kerámiatervezés, elektronikus zenei médiaművészet) is. Ezt követően szeretettel várjuk a következő órákra az érdeklődőket:
- 12-14h: Tervezőgrafika 2. (115-ös terem)
- 14-15h30: Rádiózási gyakorlatok (211-es terem)
Meghívó: Gurkan Mihci (Izmir-i Egyetem) prezentációja
amelynek keretében vendégünk bemutatja saját munkáit és egyetemét.
lásd: http://www.gurkanmihci.com/
Helyszín: Damjanich 211-es terem
Következő multimédia estünk: "Kiszolgáltatottság gála"

Médiaművészeti alkotótelepeink bemutató kiállítása
A tokaji és székesfehérvári termést bemutatandó kiállítást szerveztünk a PTE-MK aulában. A kiállításból ízelítőt ad az alábbi videó:
Aktuális projektjeink
- MIDI és DMX párhuzamos fény- és hangvezérlés
- Számítógépvezérelt lemezjátszó
Videódokumentáció
1. Ókeresztény mauzóleum, 2009. június 2.
2. Bory-vár alkotótelep, 2009. augusztus 10-15.
Elektronikus zenei médiaművész BA szak
2010 őszétől új szakiránnyal bővítjük a képzési kínálatot. Az elektronikus zenei médiaművész szakról bővebben képzéseink között található leírás.
Diplomakiállítás
A 2009. évi diplomakiállításon szerepel Szabó Klarisz Médea Búgócsigája is, ami az MMI közreműködésével született fizikai-akusztikai kísérlet.
Grafikai alkotótelep június 18-27. között
Június közepén grafikai alkotótábort tartunk Gerendy Jenő vezetésével Pécsett, a Művészeti Karon. Felhívás, jelentkezés itt.
Nyári alkotótelepek 2009.
Nyáron két alkotótelepet szervezünk, ezek egyike június 29-július 5. között Tokajon, másika augusztus 10-16. között lesz Székesfehérváron. A jelentkezőket, érdeklődőket szeretettel látjuk.
MMI Szakmai napok 2009:
Az egyik elkészült munka dokumentációja-
Aktuális videóink (a mutatót a videón mozgatva megjelenik a menü!)
Making New Waves 2008 fesztivál - szonifikációs műhely:
Orwell-tér tér- és netinstalláció dokumentumai
A hálózati zene és improvizáció kurzus keretében létrejött kiállítás dokumentumai itt találhatók: http://mumia.art.pte.hu/mmi/2008-orwell-ter/
Breuer Marcell konferencia és könyvbemutató
A Pro Pannonia Kiadói Alapítvány tisztelettel meghívja Önt
A pécsi bauhäuslerek és a nagyvilág projekt részeként
– Weininger Andor és Forbát Alfréd után –
Breuer Marcell munkássága a középpontban
elnevezésű programjának keretében tartandó konferenciára és könyvbemutatóra
2008. november 12-én (szerdán) 14 órára
a pécsi Művészetek és Irodalom Háza Fülep Lajos termébe (Pécs, Széchenyi tér 7-8.).
Bemutatásra kerül az Ernyey Gyula szerkesztésében, A Bauhaus pécsi mesterei sorozatban megjelent "Breuer Marcell • Marcel Breuer" című könyv.
A konferencia programja
Megnyitó: Tasnádi Péter, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere
Bevezető: Bendzsel Miklós, a Magyar Formatervezési Tanács elnöke
A "Breuer Marcell • Marcel Breuer" című könyv bemutatása – Ernyey Gyula, Szirtes Gábor
A konferencia elnöke: Szirtes Gábor, a Pro Pannonia Kiadói Alapítvány igazgatója
Előadások:
- Bajkay Éva: Breuer Marcell pályakezdése
- Ernyey Gyula: Breuer, a tárgyalkotó
- Horányi Éva: Breuer csőbútorai és hatásuk a korabeli magyar tervezők munkáira
- Papp László: Breuer Marcell Amerikában
- Kapovits Réka: Breuer amerikai családi ház építészete
- Ferkai András: Molnár Farkas és Breuer Marcell
- Ernyey Gyula: Breuer hazai recepciója
Tájékoztató a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Multimédiás Alkotótáborának munkájáról, a legjobb alkotások értékelése – Fodor Pál, Kismányoky Károly
A legjobb hallgatói munkák díjazása
A program zárásaként: konferencia-fogadás (Breuer Marcell terem)
A program az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával, a Pécs 2010 EKF rendezvénysorozat 2008. felvezető évének keretében kerül megrendezésre. Együttműködő partnerek:
Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége – Budapest,
Művészetek és Irodalom Háza – Pécs,
Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Mediális Művészetek Intézete – Pécs.
Szigetvári Andrea kurzusidőpontjai
Szigetvári Andrea tömbösített óráinak első fele szeptember 29-30-án lesz. A pontos időbeosztás a bal oldalon található menü "Előjegyzés - zenei inf. labor (211) " pontjára kattintva, és az aktuális hétre navigálva érhető el, és a későbbiekben is itt tüntetjük fel a módosításokat.
Audió-víziók. Egy nemlétező médiaművészeti tanszék bemutatkozása - Az MMI kiállítása
Az Ericsson Galéria és a PTE MK Mediális Művészetek Intézete szeretettel meghívja az érdeklődőket az "Audio-víziók. Egy nem létező médiaművészeti tanszék bemutatkozása - PTE MK Mediális Művészetek Intézete" c. kiállítás megnyitójára. A kiállításon az Intézet hallgatói és oktatói mutatkoznak be.
Időpont: 2008. szeptember 2. 17h
A kiállítást megnyitja: Vidovszky László zeneszerző, a PTE-MK MMI intézetvezetője
Köszöntőt mond: Szigetvári Andrea zeneszerző, a PTE-MK MMI és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója
A kiállításmegnyitón a 2008-as Patch-bay hangtechnológiai műhely résztvevői játszanak.
A kiállítás megtekinthető 2008. szeptember 2-október 10. között.
A galéria itt található: 1037 Budapest, Laborc u. 1.
A kiállítási katalógus elektronikus változata letölthető e helyen.
Ne ess messze az Almától! - Nyílt nap a zenei informatika laborban
2008. szeptember 4-én, csütörtökön 10 órai kezdettel nyílt napot tartunk a zenei informatika laborban (PTE MK, Damjanich utcai épület, 211-es terem), ahol bemutatjuk az Intézet munkáját és az őszi kurzusokat. Minden érdeklődőt szeretettel látunk!
Ördögkatlan fesztivál
Az Intézet 2008. augusztusában meghívást kapott a Bárka Színház által szervezett Ördögkatlan Fesztiválra, hogy egy baranyai faluban, Kisharsányban szabadon hozzon létre installációkat. Az egynapos előkészüet eredménye lett az interaktív "kísértetszoba", melynek felfüggesztett fóliái és monoton hangzó kísérete megszűnik, amikor a jelenlévő fényt gyújt. Egy köztéri munkánk emellett a "kultúra-kutya", ami a kultúra szó csaholásával, valamint a hangos zebra felfestése, ami hanggal jelzi a rajta átmenő forgalmat.


European Bridges Ensemble műhely
2008. július 25-augusztus 4. között a Mediális Művészetek Intézete vendégül látja az European Bridges Ensemble tagjait, akik egy nyári műhelyt tartanak. Az együttest elektronikus zenészek és videóművészek alkotják, céljuk, hogy hálózati kompozíciók segítségével az interneten keresztül élő európai zenei hidakat emeljenek. A csoport Georg Hajdu Quintet.net alkalmazását használja és fejleszti tovább.
A Patch-bay műhelyen készült hangfelvételek elérhetők az Események menüpontban!
Vizsgaidőpontok és jegybeírás: (a táblázat folyamatosan frissül)
| Oktató | Kurzus | Időpont | Helyszín |
| Fodor Pál | Digitális mozgókép editálás | ||
| Fodor Pál | Számítógépes alapismeretek 2. | ||
| Gerendy Jenő | Tervezőgrafika 2. | ||
| Odrobina Tamás | Gyakorlati fényképezés | ||
| Kovács Balázs | Bevezetés a MIDI szerkesztésbe | június 13. péntek 12h- | 211 |
| Szigetvári Andrea | Hangszínszolfézs 1. | ||
| Szigetvári Andrea | Hangszínszolfézs 2. | ||
| Szigetvári Andrea - Kovács Balázs | Digitális hangfelvétel és hangátalakítás II. |
| |
| Kovács Balázs - Szigetvári Andrea | Hangművészeti műhelygyakorlatok | június 13. péntek 14h-14h30 | |
| Vidovszky László | Számítógépes kottaszerkesztés | május 26-27-28. | |
| Vidovszky László | Kortárs kamarazene | ||
| Vidovszky László | Zeneelmélet 2. | ||
| Vidovszky László | Forma- és szerkezettan 4. | ||
| Vidovszky László | Összhangzattan | ||
| Vidovszky László - Baracskai Zlatko | SuperCollider hangprogramozás | Május 30. | 211 |
| Vidovszky László - Kovács Balázs | Számítógépzenei szövegfordítás + Kurzusoldal | Június 19. 13-16h | 211 |
Baracskai Zlatko (University of Birmingham doktorandusza, Technology Innovation Centre előadója) vezetésével 2008. május 28-30. között spidron megzenésítési szimpóziumot rendezünk.

Az eseményen az egyetemisták mellett 3 fő külsős érdeklődő számára biztosítunk közreműködési lehetőséget. Jelentkezni emailben lehet.
Linkajánló: Zlatko • Spidron • SuperCollider
Elérhetők a március 14-én tartott elektronikus zenei est dokumentumai:

Kurzusaink a 2007-2008. tavaszi félév során: ITT
Kurzusok időpontjainak megbeszélése:
- Fodor Pál:
- Digitális videóeditálás - Február 11. hétfő 17h (115.)
- Számítógépes alapismeretek 2. Február 11. hétfő 18h (313.)
- Szigetvári Andrea: Február 7. csütörtök 15h (211.)
- Baracskai Zlatko: Február 12. kedd 16h (211)

Korábbi hírek:
2008. január 22. (kedd) 14h
2007. június 8. (péntek) a köv. beosztás szerint
14.00 - 15.00 Hangszínszolfézs
15.00 - 16.00 Bevezetés az elektroakusztikus zenébe
16.00 - 17.00 Számítógépes zenei realizáció
A vizsgák helyszíne: Damjanich u. 30., 211 terem
A MakingNewWaves fesztivál esszéinek beadási határideje:
2007. június 8. (péntek) 12.00 óra
az esszéket a sziget@starkingnet.hu címre küldjék el!
Bevezetés az elektroakusztikus zeneirodalomba [UTOLSÓ ALKALOM!!!]: 14.00 órától. Helyszín: Damjanich u. 30., 105 teremben.
A tananyag jelszóval védett - jelszó kérése KERESTEŠ Szabolcs zenei
informatikusnál!
Bevezetés az elektroakusztikus zeneirodalomba: 18.00 órától. Helyszín: Damjanich u. 30., 105 teremben.
utoljára frissítve: 2010. február 23. 13:39:51
MK-MAMI
Elérhetőségünk:
PTE Művészeti Kar, Média- és Alkalmazott Művészetek Intézete
H-7624 Pécs, Damjanich u. 30.
tel/fax:+36(72)501540
mobil:+36(20)2331867
e-mail: mmi@art.pte.hu
Aktuális:
- a felvételi előkészítő az elektronikus zenei médiaművész szakon: 2010. január és március; bővebb információ itt.
- MAMI nyílt nap a Művészeti Karon: 2010. február 10., 11h-






