Ugrás a tartalomra

Esterházy ART AWARD 2019 - pályázati felhívás

Az Esterházy Art Award-ot 2019-ben hatodik alkalommal rendezik meg. A pályázat kiírója idén először a 2018-ban megalakult Esterházy Magyarország Alapítvány.
Pályázni 2019. június 10-ig, kizárólag online lehetséges. A díjátadó ünnepség 2019. december 12-én este a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban lesz.

Részletes információk a 2019-es pályázati kiírással kapcsolatosan

Földrajzi helyzetének és közép-európai történelmének köszönhetően az Esterházy Privatstiftung csakúgy mint az Esterházy Magyarország Alapítvány kulturális összekötő szerepet tölt be Kelet és Nyugat, múlt és jelen között. Kulturális tevékenységének egyik fontos láncszeme az Esterházy Art Award.

A 2009-ben megalapított Esterházy Art Award célja a fiatal, tehetséges magyar művészek felkarolása, illetve a kortárs képzőművészet és a nemzetközi párbeszéd támogatása.
A nyertesenként 5.000 euróval jutalmazott díjat kétévente, minimum kettő és maximum három 45 év alatti magyar képzőművésznek ítéli oda a független nemzetközi szakmai zsűri.

A pályázaton festészettel és festészettel határos technikákkal, valamint ezekkel a technikákkal operáló térinstallációkkal lehet indulni. A kiállításra rendelkezésre álló múzeumi terek idén először lehetővé teszik a nagyobb méretű illetve installációs művek befogadását is, ezeknek a pályaműveknek a benyújtásánál az első körben terveket illetve vázlatokat is elfogadnak.

Pályázni a www.esterhazy.at/dij internetes oldalon lehet 2019. június 10-ig.

Jelentkezési lap: https://esterhazy.at/hu/now/4678878/index?_vl_backlink=/hu/now/muveszeti...


A beküldött pályázatokból a független nemzetközi szakmai zsűri előreláthatóan 20 pályázót nominál a díjra.
Short List 2019 – Esterházy Art Award Magyarország címmel 2019. december 13-tól a zsűri által beválasztott pályaművekből kiállítás nyílik a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban.

A pályázaton való részvétel feltételei és a díjazás
Az Esterhazy Art Award célja tehetséges, művészeti tanulmányokkal rendelkező képzőművészek és a nemzetközi párbeszéd támogatása.

Részvételi feltételek és a pályázás menete
- A pályázó a díjátadás időpontjában – 2019. december 12. – még nem töltötte be 45. életévét.
- A pályázó magyar állampolgárságú vagy legalább 5 éve bejelentett állandó magyarországi lakcímmel rendelkezik.
- A pályázó felsőfokú művészeti tanulmányokat végzett (főiskola, egyetem, akadémia) képzőművész.
- A pályázaton festészettel és festészettel határos technikákkal, valamint ezekkel a technikákkal operáló térinstallációkkal lehet indulni.
- Minden pályázat a jogi út kizárásával történik. A pályázók részvételükkel elismerik a zsűri döntését.
- A leadott művek a pályázó tulajdonában maradnak. A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy alkotása az Esterházy Art Award Magyarország odaítélésével kapcsolatban bármikor díjazás nélkül fényképezhető és reprodukálható.
- Pályázni kizárólag ONLINE 2019. június 10-ig lehet.

A pályázók kötelesek pontosan betartani a pályázati kiírás szabályait. A pályázati nyomtatványt az interneten megadott útmutató értelmében magyarul, németül vagy angolul kell kitölteni.

A pályázat érvényességéhez a következőket kell beküldeni illetve a következő feltételeknek kell megfelelni:

- Rövid életrajz, szakmai életrajz, kiállítások és publikációk listája.
- Rövid nyilatkozat a művészi hitvallásról.
- Digitális fotók a pályázaton induló művekről (200-300 KB/fotó) illetve az installációk pdf-formátumú vázlata (max. 2 MB)
- Fel kell tüntetni az alkotás címét, készítési évét, méretét és technikáját, valamint a mű biztosítási értékét forintban kifejezve.
- Az alkotások a leadás pillanatában nem lehetnek 24 hónapnál régebbiek és a művész tulajdonát kell, hogy képezzék.

Díjazás
•  Az Esterházy Magyarország Alapítvány fenntartja magának a jogot, hogy a független szakmai zsűri a pályázók közül minimum 2, de maximum 3 díjazandó művészt választ ki. A zsűrinek jogában áll egyes, vagy minden díj odaítélésétől elállni, ha a benyújtott mukák minősége nem megfelelő.
•  Az Esterházy Art Award díjazottjainak jutalma nyertesenként bruttó 5.000 euró.
•  A díj alapítói fenntartják maguknak a jogot, hogy a díjazott művészek alkotásaiból vásároljanak.

Zsűrizés
A zsűrizéssel, a kiállítással és a díjátadással kapcsolatos információk

Zsűritagok

- Sandro Droschl, a graz-i Künstlerhaus, Halle für Kunst & Medien igazgatója
- Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum főigazgatója,
- Dr. Ottrubay István, a díj alapítója, az Esterházy Magánalapítvány vezérigazgatója,
- Rieder Gábor, a Flash Art Hungary főszerkesztője,
- Szegedy-Maszák Zsuzsanna, művészettörténész a BTM Budapest-Galéria vezetője,
- Vitus Weh, az Esterházy Magánalapítvány művészeti tanácsadója,
- Luisa Ziaja, a bécsi 21er Haus kurátora.


Short-List
• Az online beérkezett pályaművek alapján a független szakmai zsűri kiválasztja a második fordulóba továbbjutó művészeket, az ún. short-listásokat.
• A második fordulóba továbbjutó művészeket 2019. június végén írásban értesítik és informálják őket az eredeti alkotások leadásának, valamint a Short List 2019 címmel induló kiállítás feltételeiről. A pályaművek produkciós költségeihez a kiíró nem tud támogatást nyújtani.
• Az eredeti művek leadásának határideje 2019. december 2.
• A kiállítás kurátora Vitus Weh, az Esterházy Privatstiftung művészeti tanácsadója. A véglegest döntést a kiállításba bekerülő művekről és azok elhelyezéséről a kurátor hozza meg.

Díjátadó
Az Esterházy Art Award nyertesét az ünnepélyes díjátadón, 2019. december 12-én hirdetik ki. A díjátadóval egyidejűleg a zsűri által összeállított anyagból kiállítás nyílik. A kiállítás december 13-tól 2020. február 2-ig lesz megtekinthető a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban.

Az eredeti művek leadása
A kiállításra meghívott művészek kötelesek azokat a pályaműveket leadni, amelyekkel pályáztak. Az eredeti pályaműveket azok hátulján a kiíró által meghatározott és előzetesen megküldött jelöléssel kell ellátni.
A résztvevők kötelesek a pályaműveket megfelelően becsomagolva 2019. december 2-án, a kiíró által későbbi időpontban meghatározásra kerülő helyszínen leadni. A szállítást a pályázó maga szervezi és annak költségei is kizárólag őt terhelik.

A művek visszaszolgáltatása
A művészek munkáikat kizárólag 2020. február 3-án és 4-én hozhatják el onnan, ahol leadták. Az elszállítást a pályázó maga szervezi és annak költségei is kizárólag őt terhelik. A munkák 2020. február 4. utáni tárolására a szervezőknek nincs lehetőségük.

Határidők:
2019. június 10.  – Online pályázás zárónapja
2019. június 30. – Short List 2019 – Első forduló eredményének kihirdetése
2019. december 2. – Eredeti művek leadása
2019. december 12. – Díjátadó ünnepség
2019. december 13. – 2020. február 2. – Kiállítás a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum II. Emeletén
2019. február 3-4. – Pályaművek elszállítása

A PÁLYÁZATTAL KAPCSOLATBAN ÉRDEKLŐDNI LEHET:

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK:

Esterházy Privatstiftung

Esterházyplatz 5

0A-7000 Eisenstadt

 

Kapcsolat: Schneider Erika
Tel. : +36309220569
E-mail: e.schneider@esterhazy

 

   

Pályázat határidő: